Réz

“Réz a kötőszövetek nyomeleme”

A réznek köszönhetjük a kötőszövetek szilárdságát, rugalmasságát, illetve feszességét, attól függően, hogy a csontokról, az izmokról vagy a bőrről van e szó. Immunrendszerünk szempontjából nem lényegtelen, hogy a réz jótékony vírus-, baktérium-, gombaölő tulajdonsággal bír .

unsplash-image-iw6NqKcqnkE.jpg

Tudta a Rézről?

A réz neve a római kórból ered. A legtöbb réz Ciprusról származott, “aes Cyprium”-nak, azaz ciprusi ércnek nevezték. Ez később “Cuprum”-ra változott, és ebből ered a mai angol „copper” szó is.

A réz tulajdonságai

 

A réz (Cu) vegyületei az emberi szervezet számára mérgezőek, mégis mint nyomelem bizonyos enzimek működéséhez elengedhetetlen. A réz felszívódása az élelmiszerekből sajnos mindössze 35–70%-ra tehető, így sokan nem jutnak elegendő réz mennyiséghez, ami fedezné napi szükségletüket. A napi réz szükséglet felnőtt embereknél 2–2,5 mg.

Sok réz található az agyban, a szemben, a szívben, a májban, a vesékben és az izomzatban. A réz az egyik leggyakrabban használt homeopátiás szer, amit, például az epilepszia vagy a szülés utáni méh összehúzódási fájdalmak, görcsök enyhítésére is alkalmaznak

A szervezetben a réz, cink és vas hasznosulása szorosan összefügg egymással. Az optimális cink-réz arány 10:1-hez. A réz segíti a vas megfelelő hasznosulását, így meggátolja a máj vastartalmának növekedését. A réz hiánya gátolja a vas hasznosítását, ami következtében a máj vastartalma növekedhet. A réz a kollagén szintézishez is szüksége. A csontok és az az erek gyengesége is összefüggésbe hozható a rézhiánnyal. A réz szerepet játszik az agy katekolamin anyagcseréjére, ezzel hatással lehet a degeneratív folyamatokra. A réz jótékony hatással lehet az idegrendszeredre is.

A réz csökkentheti az ízületek gyulladását. A réz segíthet a rák elleni védekezésben is, illetve az immunrendszered erősítésében is fontos szerepe van.

vér  jód infúzió.jpg

Réz élettani szerepe

A réz számos élettani folyamatban központi szerepet játszik. Elősegíti például a vörösvértestek és az oxigént a szövetekbe szállító vastartalmú hemoglobin képződését, valamint az ezek hiányának gyógyítására adagolt vas felszívódását. A réz a kalcium hasznosulásához is elengedhetetlen, így fontos szerepe van a csontritkulás megelőzésében és a csontok egészségének fenntartásában. 

Már kis fokú rézhiány is káros lehet.

Rézhiányában vérszegénység, csontfejlődési és növekedésbeli zavarok, emelkedő koleszterinszint, vérnyomásprobléma tapasztalható.

Érdekesség a rézről

ankh réz infúzió.jpg
 

Az egyiptomiak a hieroglifák közül az „ankh” szimbólumot használták a réz jelölésére. Ez egyben az örök életet is jelképezi.

RÉZ SZEREPE ÉS HATÁSAI